2014. március 29., szombat

Lovak

Nem tudom, hogyan, de a lányok nagyon szeretik a lovakat. Pedig nem járunk lovagolni. De rengeteg kis lovacskájuk van s lovas könyveket is kaptak vagy vásároltak a zsebpénzükből. S már rég többet tudnak a lovakról, mint én.


Karácsony előtt lehetett nyerni Virágtól lapbookot. Így kaptuk meg a lovas lapbookot.
Lassan haladtunk vele, egy-egy keveset egyszerre. Végre ez is elkészült az elmúlt napokban. Jó munka volt! Köszönjük. Tetszik a gyerekeknek.


No és mit kérdez az egyik? "Anya, milyen lapbookot készítünk még?" Na, mi  legyen a következő?

2014. március 28., péntek

Már nagyon vártam...

Második gyermekünk négy és fél évesen jött rá az olvasás titkára.
A harmadikat is időben megismertettem a betűkkel. Aztán elkezdtük összeolvasni a betűket a Játékház ábécéskönyvvel. Lassan haladtunk, többször hosszú szünetet tartottunk, hogy aztán új lelkesedéssel folytassuk. Tudom, hogy minden gyerek más, s ha csak hét évesen jön rá, hogy olvasni könnyű és öröm, az sem késő. Mégis, nagyon vártam már azt, hogy egyedül is olvasson.
Sokszor azt hittem, hogy most, most fog rájönni... De nem.
Végül szép lassan eljött, nem úgy, mint a másodiknál, de most már örömmel látom, hogy a harmadik is öt és fél évesen olvas magának. Mondta, hogy a ábécéskönyvből már nem akar olvasni. S milyen jó, hogy félre tehetjük, hisz annyi érdekes olvasnivaló van körülöttünk! Először a kedvenc könyvek címeit olvasta, aztán énekszövegeket, s próbálta énekelni, majd mindenfélét ami nem volt apró betűs, Boribonos könyvet, mesét, s mert a lányok a könyvolvasót használják, hát ő is beállította magának nagy betűkre s választott magának egy könyvet, aztán másikat. Nem végzett még velük, de kitartóan olvas minden nap s úgy látom érti amit olvas. S persze igazi könyveket is olvas. Nagy-nagy öröm ez nekem.


Persze ez még nem jelenti azt, hogy nem kell, nem ígényli a felolvasást. Magam is szeretek olvasni, hisz annyi szép gyerekönyv van! De már nagy előrelépés hogy olvas magának s van, hogy unaloműző, nem kell mindig más segítségét kérje... egy új világ tárul fel előtte. S van, hogy írott üzeneteket váltunk! Ez olyan mókás, hisz néha egy-egy betűjéről ki kell találni, hogy mi akar lenni. De ez az igyekezet! Kár, hogy írást nem tanulhatunk, illetve nem akarok iskolás korig ezzel foglalkozni, nem való a kis kezeknek. Mégis írt már levelet. Csak azt sajnálom, hogy nem fotóztam le emléknek.

Hát így. Lassan, kitartással célba érünk.

Készülhetek megismertetni a kétévest a betűkkel :D.

2014. március 27., csütörtök

Március

már-már elszállt felettünk.
Lazítottam, ami a blogírást illeti.
Örültünk a tavasznak, a virágoknak, bogaraknak, lepkéknek, a napsütésnek, hogy később lesz este...

Az elsős környezet tankönyvből vettük az ötletet még a hónap elején. Egy fél tojáshéjba vattát tettünk s rá néhány búzamagot.



Az elsős gondozta, öntözte. Láttuk amint kicsírázik a mag és növekedésnek indul.


Ma már ennél is nagyobb és sűrűbb.


Kipróbáltuk a tenzit, amiről Virágnál írt . Még jó, hogy volt itthon vagy 30 dobókocka. Jó móka. Persze csak akkor lehet játszni, ha a legkisebb alszik, mert nagyon szeret a kockákkal játszani.


Voltunk anyósomnál és mamámnál. Az utazás engem általában megvisel, kifáraszt. Most mivel a legkisebb lábadozása után mentünk hát mondhatom, hogy ott pihentem ki magam. Fiam pedig újra malmozott a dédtatájával.


Máris lejárt a szabadidőm. Majd még jelentkezem.

2014. március 6., csütörtök

Az írásról és olvasásról

El kell mondanom, hogy sokkal jobban megy a tanulás az elsőssel, mint ősszel.
Kedvenc az olvasás, mert ebből nem tanulunk semmit, azt mondták az iskolában, hogy olvasson amit akar. Nincs nap olvasás nélkül. Az nem munka, hanem pihenés.
A matematika nem lett kedvenc, de megbékélt a gondolattal, hogy hozzátartozik az élethez. Már nem kell annyi nyafogást hallgatnom, önállóan is dolgozik, sőt magától is előveszi a matekot. Ha így haladunk tavasz közepére befejezzük az anyagot. Lesz időnk többet kint lenni a parkban, azt tenni amihez kedvünk lesz.
Az írás is kedvenc lett. Szívesen ír. De soha nem másolunk, mert az unalmas. A Játékház írás munkafüzetét töltögetjük. Tollbamondást írunk, ehhez kaptunk anyagot a tanító bácsitól. Ez is jól megy. S ráadásul jön a levelezés. S úgy örülök, hogy nem kérdezi, mit írjon, hanem összeszed néhány mondatot magától.



Az olvasás után úgy látom nagy kincs az írás elsajátítása. Új lehetőségek nyílnak meg a gyerek előtt.
Személyes tapasztalat, hogy a helyes írás sokkal könnyebb, szinte tanulni se kell annak, aki sokat olvas. A nagyobbikkal is ez volt a tapasztalatom, gyakorlás nélkül is jól ment neki a tollbamondás. Most az elsősnél is látom hogy nem okoz gondot a hosszú magánhangzók a dupla mással hangzók írása. Sokkal nehezebb lenne, ha egyszerre kellene a gyerek megbirkózzon az olvasással és írással. Ezért amint a gyerek érdeklődik a betűk iránt lehet és kell tanítani felismerni a betűket és aztán összeolvasni, olvasni. S ha a szülők örömmel olvasnak és felolvasnak  a gyereknek, akkor előbb vagy utóbb a gyerek is elkezd olvasni. A helyes írás megtanulásának a legkönnyebb és legkellemesebb módja a sok-sok kedvtelésből való olvasás. Szinte nem is kell tanulni a helyesírást. Ezért bátorítom az ötévest, hogy tanuljon meg olvasni, s már tud is, csak lassan, tehát még nem élvezet számára az olvasás, viszont egyre gyakrabban olvas magának címeket, kedvenc könyveiben a fejezetek címeit, s nem is tudom még mit, de már szinte minden nap hallom, hogy betűzget valamit. Csak idő és gyakorlat kérdése, hogy örömmel és szívesen olvasson. Az írást nem sürgetem, azzal ráér. De ha megtanul és megszereti az olvasást, sokkal könnyebb lesz az írás.

2014. március 5., szerda

Lego

Időnként egy-egy játék kedvenccé válik. Gyakrabban előkerül, mint más játékok. Egy ideig.
Most ilyen a Lego. Pár éve vettük az első dobozt, majd egy másodikat. Reméltem, tetszeni fog a gyerekeknek és sokat fognak játszani vele. Tetszeni tetszett, de nem gyakran vették elő. Néha, ha láttam, hogy keresik, mit is csináljanak, ajánlottam is, hogy legózzanak, de általában nem volt kedvük hozzá. Gondoltam már arra is, hogy kár volt megvenni. Aztán egyszer csak rákattantak s újra és újra előveszik és vége-hossza nincs a legózásnak. S nem egyszer nem volt elég az építőelem. S ami nagyon tetszett, hogy a legkisebbet sem zárták ki a játékból, ha már felébredt s átment a nagyokhoz, pedig ő inkább csak felfedez és ront-bont.



S persze tanulni is lehet vele.

1, 2, 3, 4 t többféleképpen kirakva:



10 többféleképpen kirakva:


Legóról még itt írtam.

2014. március 3., hétfő

Csipeszek

Virág írt nem rég egy posztot arról, hogyan használhatjuk a csipeszeket, hogy játszva tanuljanak a gyerekek. Sok jó ötletet adott.

Mi egyszerű facsipeszeket használtunk, mert az volt itthon.

Egyelőre csak matekoztunk, műveletek tízes számkörben a kisebbiknek, húszas számkörben a nagyobbiknak. Jól lehet játszani, főleg akkor ha nagyon nehezen megy az írás (nálunk vannak ilyen napok).


2014. március 1., szombat

Kötőkerék (újra)

Egyszer már említettem, hogy kaptunk kötőkereket.

Az elsős kitartó munkájának eredménye egy figura, mely egyelőre az asztalán áll. Jó lesz bemutatni technikából.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...