2011. december 30., péntek

LÜK

Nagy sikere lett a gyerekeknél a karácsonyra kapott bambinoLÜK és miniLÜK játékoknak, füzeteknek.
Olvastam, hogy a Logocohoz hasonlóan jól lehet vele tanulni, játszani. Az érintő-n találtam egy érdekes összehasonlítást, amivel nagyjából egyet értek. Nálunk egyelőre a Logico háttérbe szorult, talán mert a LÜK új. A háromévesnek könnyebb a bambinoLÜK, de megpróbálkozott az 5 évenek való miniLÜK füzettel is. S még tíz éveseknek is vannak füzetek, feladatok. A gyerekek egyedül is játszhatnak, leellenőrizhetik magukat. De főleg a kicsikkel jó együtt dolgozni, közben beszélgetni.
Azt nem tudom, hogy ténylegesen mennyire váltják be ezek a játékok a hozzájuk fűzött reményeket, hogy ezt-azt fejlesztenek. De nekünk jó velük játszani. És a sok munkafüzet megvásárlását, kitöltését, eldobását igyekszem elkerülni. Lévén itt házon belül is több gyerek, gondolom jól ki tudjuk használni.

A LÜK-ről még itt is lehet olvasni, kipróbálni: www.beyond123.com és www.luek.hu/.

A miniLÜK használat közben:

A bambinoLÜK:

2011. december 28., szerda

Pihenés, játék, olvasás

Nem ilyennek terveztük ezt a hetet. Szerettünk volna együtt elmenni ide-oda, mert most pár napot mindenki itthon van, mindenki szabad. De elkaptunk valami vírust, van aki lázasan ágynak esett, van aki csak rosszul érzi magát, vagy egyéb baja van. Így egyszerűen csak vagyunk, ki hogy tud. Telnek a napok és reméljük jobbulunk, mindenki, hogy az új évet új kedvvel kezdjük. Így most olvasunk, többet, mint máskor, játszunk, pihenünk egy csendes karácsony után. Van sírás és nevetés. Együtt játszás és veszekedés, kibékülés és megbocsájtás. Ha megjobbultunk és kipihentük magunkat remélem újra kialakul egy rendes életmenet itt nálunk és akkor újra jelentkezem, mert azért ezek a napok sem telnek teljes tétlenségben.

2011. december 24., szombat

2011. december 23., péntek

Ünnep előtt

Megsütöttük az utolsó nagy adag mézeskalácsot és kidíszítettük, legalább felét már meg is ettük.

A gyerekszoba ablakát papírhópelyhekkel díszítettük. És várjuk a havazást.

Az ajándékoknak a csomagolópapírt egyszerű nagy fehér papírívekből készítettük, vízfestékkel megfestettük, jó volt együtt dolgozni.

2011. december 16., péntek

Betlehemes

Nem szoktunk itthon bethlehemest készíteni, valahogy mindig elmaradt. A napokban viszont találtam egy egyszerű és mégis szép betlehemest, csak papír, színes ceruza, olló, ragasztó és wcpapír guriga kell hozzá. Helye is lenne itt a nappaliban. S mivel ez közelebb áll az ünnep lényegéhez, mit a karácsonyfa, ma neki is fogtunk színezni, vágni és ragasztani, beszélgetni.  Nagyon jó volt együtt dolgozni.

Félig kész munkánk:


Az ötlet és a letörlthető lapok, amelyeket kiszíneztünk, kivágtunk: catholicicing.com

2011. december 15., csütörtök

Ablakdísz és egyebek

Rajzból és technikából kell készíteni ajtó és ablakdíszt.
Már nem tudom melyik netes oldalon találtam az ötletet, nekünk ilyenre sikeredett a téli ablakdísz.

Tervbe van még a hópehelykészítés papírból.

És a kisfiú a himzőkártyával.


Nagyon meleg van, mintha ősz lenne. Jó kint lenni. Nagyon örülök, amikor kint nem kell a gyerekeknek a kivitt játék, elég egy bot, föld, homok és jó ideig eljátszanak.

2011. december 13., kedd

Megérkeztek

Erika ígérte úgy másfél hónapja, hogy küld nekünk hímzőkartont. Itt nem láttam a boltokban. Van nekünk itthon valami a rég múlt időkből, azokon gyakorolják a varrást a lányok.
Az utóbbi napokban egyre többször gondoltam arra, hogy már meg kell érkezzen a levél Erikától. És eszembe jutott, hogy tavaly elkallódott a postán egy küldemény.
Ma végre megérkezett a levél. Kíváncsian bontottuk fel. S hogy örültek a gyerekek! Egyből mindegyik tud varrni, főleg a legkisebb. S alig várják, hogy munkához lássunk.
Köszönjük szépen, Erika.

2011. december 12., hétfő

Csak feljegyzem

itt magamnak, hogy hol találtam szép és könnyű íráselőkészítő feladatokat, amik ingyenesen letölthetők és amiket használunk.

-a Donna Young.org oldalról használjuk az íráselőkészítő feladatokat. Egyszerű és nincs sok gyakorlat, hogy a gyerek keze megfájduljon tőle.



-Shirleys Preschool Activities oldalon is jó íráselőkészítők vannak.

-A My Shape Book-ot a formák felismerésére használjuk.

Vannak lapjaim, amiket már nem tudom, hol találtam a neten, mert gyorsan kinyomtattam, a forrást nem jegyeztem meg.

Aztán még pár oldal, ahol vannak jó anyagok:

- a First-School oldalról még nem használtam semmit, de ott is sok használható anyag van.

-Pre-Writing Worksheets - itt is van ami tetszik.

Még sok oldal van, csak keresgélni kell. Egyelőre van min dolgozzunk. De csak keveset írunk, mert nem kell sietni.

2011. december 10., szombat

Ajtódísz

Karácsonyi ajtódíszt készítettünk ma. Az ötletet a Karácsonyi dekorációk blogon találtam.
Balázs keze volt a minta alapja. A koszorú hátoldalára két kis mágneskockát ragasztottunk, az tartja az ajtón.

2011. december 8., csütörtök

Életjel

Nagyon hamar telnek a napok.
Változott a napi programunk is. Talán már említettem, hogy két éve és ezen a tavaszon is találkoztam egy Államokban élő tíz gyerekes oo. anyukával. Legnagyobb fia szakmát tanult, nős, legnagyobb lánya főiskolán van,  találkoztunk, láttuk négy kamasz gyermeküket. Kicsit beszélgettünk az oo-ról. Furcsálottam, mikor azt mondta, hogy 5 éves korig nem tanítja külön a kicsiket. Főleg, hogy a neten annyi okosbabás, tudatos szülő stb. oldal, cikk van, az ember azt hiszi, micsoda veszteség, ha a gyerek nem kap meg ilyen-olyan fejlesztést. Ezzel nem azt mondom, hogy aki időt, energiát és pénzt fektet be gyermeke korai fejlesztésébe, az nem jól teszi. Néhol szükséges is lehet. De úgy alakult, hogy nekem elég volt az itthoni munka, az egy iskolás, a két kicsivel tényleg nem foglalkoztam tervszerűen, nem volt számukra tanterv, foglalkozások órarend szerint stb. Azt mondtam, majd 5 éves kortól. Azért énekeltünk, játszottunk, verset tanultunk, gyurmáztunk, festettünk, meséltünk, olvastunk - csak úgy egyszerűen éltünk az életünk, beszélgettünk, válaszotunk a kérdéseikre. Csenge valahogy megtanult értően, folyékonyan olvasni négy és fél évesen, mert kérdezett, kicsit külön is foglalkoztam is vele, de csak rövid ideig. Nagyon jó a szabadság, a természetes kiváncsiság vezette tanulás.

A kicsik sokat változtak az elmúlt hetekben, hónapokban. Annyira örülök, hogy csak majdnem két év van köztük. Nem volt mindig könnyű, amikor mind a ketten kicsik voltak, de most nagyon-nagyon jó. Sokszor játszanak együtt, a nagyobb felolvas a kicsinek vagy segít, magyaráz neki.

Az elmúlt hónapokban kipróbáltam több "napi programot". Éltünk lazán, ahogy sikerült, kihagytuk a déli pihenőt, helyette később keltünk és próbáltunk korábban feküdni. Most újra egy kötöttebb napi időbeosztás szerint próbálunk élni. Ez is most nagyon jó. Azt hiszem a családban a különböző élethelyzetek hozta változásokat rugalmasan kell kezelni, örömmel békésen megélni, készen a változásra. Mert ettől lesz szép az élet.

Az elmúlt hónapban lett egy öt évesünk. Így összeszedtem magam (hála Istennek az elmúlt hónapokhoz képest jobban érzem magam újra), átnéztem az itthon felgyűlt ovodai foglalkoztatókat, mert egy időben vásároltam, majd kaptam néhányat. Van olyan, amit tudunk használni. Aztán a neten rengeteg anyag található, ingyenesen letölthető - épp az ami nekünk kell. Így elkezdtük a napi rendszeres röpke asztalhoz ülős papír-ceruzás tevékenységet is. Főleg azért, mert mostanában minduntalan a könyvekből való másolás kerül napirendre, persze kedvtelésből, de szegény betűk, csak úgy tántorognak. Ezért a betűk, számok írását, a tíznél nagyobb számok olvasását, műveleteket tízig - ilyesmit fogunk tanulni papíron és nagyon röviden. És bár ez a látványosabb rész, amit esetleg fel lehet mutatni, tudom, nem ez a lényegesebb, fontosabb. Csak a szükséges. Emlékszem még 3 éves sem volt a középső és a könyvek lapszámából tanulta meg felismerni a számokat, mert kérdezett, érdekelte. Tudom most is többet tanul együtt élve velünk, beszélgetve, játszva, sok-sok könyvbe belelapozva, olvasva, rajzolva, gyurmázva. Hálás vagyok Isetennek, hogy velük lehetek.



S ha a kicsi is utánozni akarja a nagyobbakat:

Ő még sokszor kér segítséget, pl. hogy együtt színezzünk. De általában minden játékot, tevékenységet "együtt" szeret. Jó ez.
Mostanában nagyon szereti a társasjátékot, jobban, mint eddig bármelyikük. Játszunk, beszélgtetünk s tanulunk - bár nem úgy ahogy ezt a szót olvasva sokan gondolják.
Előkerült egy a középsőnek vásárolt játék, ami annak idején nem aratott nagy sikert, ezért annak idején jól eltettem. Most kedvence lett a kicsinek. Sok előnye van, ha egy családban több gyerek van, majd csak beválik minden valakinek.
Társítani kell a képeket egy jó beszélgetés kíséretében.

A memóriát a két kicsi együtt is játssza, felügyelet nélkül. De ha Csenge olvasnia akar, Anita tanul, akkor Anya is jó játszótárs. Közben angol szavakat is tanulunk, mert ez épp egy magyar-angol memóriajáték. De szebb képek vannak egy kiárusításon vásárolt használt német memóriajátékban.

Számolunk sok mindent. Több ez mint a számok sorban való elmondása.
Itt játék közben a dobókockán levő pontokat számoljuk és a dobozon keressük a megfelelőjét, pálcikákat számolunk, de főképp játszunk.


S ha már játék, legyen itt egy... milyen játék is? Mit is lehet tanulni vele, mert már mindennél a hasznosságot keressük? Számolni, színeket...? Ó nem, itt csak jókedvet, nevetést lehet tanulni, nem is tanulni, az csak jön magától s roppant ragályos.
A gyerekek ajéndékba kapták a házi készítésű Kukacos játékot. Egy játszma pár perc. Aki nem akart elsőből részt venni az a jókedv láttán a következő játéknál beszállt. Amolyan pihentető játék. Az előbbi linken játék elkészítése és játékleírás is található. Próbáljátok ki.

Sok volt itt a játék. De foglalkozunk komolyabb dolgokkal is. Komoly tanulással is, mert valamikor ünnepek után lesz a félévi vizsga.

És arról még nem is írtam, hogy milyen jó egy jó könyvet együtt olvasni a gyerekekkel, beszélgetni. Megkedveltük a Csodálatos világunk sorozat könyveit, egy blogon olvastam róla, antikváriumban sikerült párat beszerzni.
Most a Mesterségek-et olvassuk. A Bibliából Mózes első könyvét olvassuk, sok mesterségről is említés van ott. Ennek kapcsán olvasunk-beszélgetünk a mesterégekről. Bár régi könyv, egyes témákban túlhaladott, mégis segít. Mert nem hiszem, hogy eszembe jutna beszélni a gyerekenek pl. a kőolajkitermelésről. Jó kis képek is vannak benne.

Egy másik érdekes könyv, amit mostanában olvatunk: Paul White: A buyufa alatt. Nálunk elég rongyos már a könyv. Érdekes és a gyerkeknek is érthetően van elmondva egy-egy evangéliumi igazság.

Újra előkerült a Logico. Egy ideje ritkán vettük kézbe. Most már Balázs is "belenőtt". Nagyon jól helyettesíti a mindenféle ovodásoknak készített munkafüzeteket. Nem kell mindegyik gyereknek külön megvenni a munkafüzeteket, amit aztán teleírkálnak. Ki lehet többször is rakni egy-egy lapot, ami most nehezen megy, később lehet könnyebb lesz, nagyon jól észre lehet venni mi megy nehezebben a gyereknek. Szóval újra kedvenc lett. Felváltva használják a kicsik, türelmesen várnak egymásra.

Most befejezem. Nem tudom mikor jelentkezem még, mert zajlik az élet erre felénk. S ez így van jól.

Áldott adventet mindenkinek!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...